Dátum: 2025.05.29. Szerző: Csatlós Zoltán

Ábrándoztál már erről munka közben?
Bár lenne még 2 kezem?
Lehetne 36 óra egy nap?
Vizsgáljuk meg ezt a negatív gondolatspirált, amelyből elképzelhető, hogy van számodra kiút.
Programozóként, de a magánéletemben is megtanultam, ha van időd ábrándozni, nem arra koncentrálni amit épp teszel, valójában több szabadidőd van, mint hinnéd, csak meg kell tanulnod ezt felismerni. Persze nem úgy ahogy gondolod. Unalmas, monoton folyamatot végzel, az agyadnak, a gondolataidnak van épp “rutin ideje”. Ami azt jelenti, valami olyan munkafolyamatot hajtasz végre, ami közben elkalandozhatsz, nem kell odafigyelni amit teszel.
Ergo, egy ismétlődő folyamat.
Ha felismerted őket, ezeket az ismétlődő folyamatokat, valójában lehetőségként kell tekinteni rájuk. Lehetőség neked és a vállalkozásodnak egy eddig ismeretlen potenciál kiaknázására. Idő és költség csökkenés, hibaszázalékok minimalizálása, út a munkaerő átcsoportosítására, akár a növekedés irányába egy újabb lépcsőfok.
Nézzünk egy emészthetőbb példát karöltve egy kis számítással.
Tegyük fel rohanó világunkban vállalkozásod, céged magában hordozza, hogy szolgáltatásod után érdeklődő embereknek első körben szükségük van egy árajánlatra részedről. Ez az egyik lényeges interakció köztetek (az első benyomásról már korábban írtunk), ahol szintúgy számottevő a valószínűsége, hogy elvesztheted potenciális ügyfeleid nagy részét és vélhetően a saját időd is folyik ki markodból.
Az előbbi eshetőség kiküszöbölésére lelkiismeretesen rászánsz 1 órát az elején, ha már gyakorlottnak érzed magad, lecsökkented az időd 35 percre. Mindezt természetesen koncentráltan, ügyelve a helyes adatokra, a megfelelő referencia feltüntetésére, pontatlanság és egyéb hibalehetőség elkerülésére, hogy semmi ne gyengítse az összhatást.
És ez magával is rántja a korábban említett problémát, az időd csak telik, elképzelhető, hogy mindez ablakon kidobott érték, mert a prezentációd nem jut sikerre.
Számoljunk.
Tedd fel magadnak a kérdést, nem csinálhatná ezt más helyettem? DE!
Létezhet a világban egy applikáció, ami ezt a terhet leveszi rólad, ha szeretnéd. Egy felületen keresztül egyszerűen beállíthatod az időszakhoz mérten az árváltozásokat, onnantól más dolgod nincs, csak ezeket a paramétereket változtatni. Hogyan lehetséges ez? Adj az érdeklődők kezébe előre megadható opciókat:
Régi érdeklődési rendszer:
Automatizált rendszer részeként:
Az automatizáció oltárán megalkotott program a lehető legjobbb segítséged ebben.
Bizony élünk a programok világában létező eposzi hatalmunkkal és saját képmásodra formáljuk előnyt nyújtó eszközöd.
Ez az a folyamat mely révén megismerjük céged, vállalkozásod, tevékenységi köröd és teljesen rád szabjuk helyettesed, hogy ez alatt az idő alatt te nyugodtan foglalkozhass egyéb területeken, ő majd foglalkozik azzal, ami eddig a te feladatod volt.
A szerzőről:
Csatlós Zoltán medior programozó.
Zoltán a csapat programozója, aki villámgyorsan sajátította el a programozás alapjait, és mára már összetett webes rendszereket épít.
Munkája legfőbb része az automatizálás, egyedi igények megoldása. Hála neki, több száz óra emberi munkát spórolunk meg évente az ügyfeleinknek.
Szuperképessége hogy rendkívül precíz, szereti megérteni a "miért"-eket is, és előbb tervez és aztán programoz, mely a munkája eredményén is meglátszik: szinte hibátlan az átadott munkája.