A videóból megtudhatot miért szeretnek velünk dolgozni az ügyfeleink, miben különbözünk más fejlesztőcsapatoktól: egy 8 fős csapat vagyunk, akik szembemennek a programozókról kialakított sztereotípiákkal.
13 éve foglalkozik programozással, imádja a mai napig, szeret összetett dolgokat megoldani. Írt már fuvarszervező szoftver, számlázót, webáruházat, látta felnőni az "internetet".
Egy idő után egyre több megrendelése lett és el kellett kezdeni csapatban gondolkodni. Jelenleg ő koordinálja a csapat munkáját, akikre nagyon büszke, mert úgy érzi, hogy egy kivételes csapattal dolgozhat együtt.
Célja hogy létrehozzon egy olyan munkahelyet ahova nem nyűg, hanem élmény bejárni dolgozni. Vezetőként képzi magát jelenleg a legintenzívebben.
2020 óta a csapat tagja, weboldalak készítésével kezdte, majd Shoprenter szakértőként mélyítette tudását, mára már cégvezetőként segíti azt, hogy a folyamatok hatékonyan be legyenek tartva a cégen belül.
Pénzügyesként figyel a tudatos gazdálkodásra és árazásra, ő az aki rendet tart a szerződések, könyvelés és adózás terén - a segítségével tartjuk távol a káoszt és hozzuk el a rendet a cég mindennapjaiba.
Józseffel együtt építik a céget napról napra hatékonyabbá.
Zoltán a csapat programozója 2020 óta, aki villámgyorsan sajátította el a programozás alapjait, és mára már összetett webes rendszereket épít.
Nincs számára lehetetlen, a megoldhatatlannak tűnő problémára is talál megoldást, maximális megbízhatóság jellemző a személyére és a munkájára is. Az ExpressOne futárcég Shoprenteres alkalmazása az ő érdeme.
Szuperképessége hogy rendkívül precíz, szereti megérteni a "miért"-eket is, és előbb tervez és aztán programoz, mely a munkája eredményén is meglátszik: szinte hibátlan az átadott munkája.
Gábor az egyik legtapasztaltabb programozónk, a debreceni egyetemen végzett informatikai szakon, aki mára kívül belül ismeri a Shoprentert.
Nagyon összetett és komplex feladatokat is képes átlátni és továbbfejleszteni, hatalmas segítség a csapatnak a tudása és a tapasztalata, ha ő nem tudja megoldani a feladatot, akkor azt az AI-sem fogja tudni.
Legnagyobb munkája jelenleg a Magyar Posta számára fejlesztett MPL alkalmazás, melynek kivitelezése nagyon jól sikerült.
2020 óta már rengeteg rendkívül bonyolult integrációt épített, nem csak mi, de az ügyfeleink is imádják mind a munkáját, mind pedig a személyiségét.
Alex 1.5 évig iskola mellett jött hozzánk gyakornokként ahol megtanulta cégünknél az alapokat, majd mivel nagyon jól teljesített és rendkívül elszánt volt, ezért 2024-től már főállásban alkalmazzuk.
Villámgyorsan tanul, hatékonyan oldja meg az egyre nehezebb feladatokat, hozzáállásán már most látszik, hogy nagy lehetőségek állnak előtte.
Folyamatosan képzi magát a frontendes feladatokon túl is, jelenleg a PHP-t tanulja és építi be tudását a mindennapi munkákba.
János 2024 júliusában kezdte el a munkát nálunk, erőssége az, hogy az új technológiákat folyamatosan keresi és alkalmazza, erős nem csak frontend, hanem backend fronton is, továbbá a szerverekben is otthonosan mozog, mindemellett a hálózatokban és az informatikában is rendkívül jártas szakember, emellett még a grafikához is jó érzéke van.
Nem ismeri azt a szót, hogy lehetetlen, csak azt, hogy "még meg nem oldott".
Hanna 2025 január 2-án kezdte el a munkát nálunk: egy felelősségteljes, szorgalmas, proaktív munkatársunk, akinek a segítségével az ügyfeleink jobb és gyorsabb kiszolgálást kapjanak, és a folyamataink gördülékenyebben és precízebben mennek.
Segítségére van az ügyfeleink az igényfelmérési szakasznál, koordinálja a belső folyamatokat: többek között a fejlesztők munkáját és ő készíti elő az ajánlatokat és a szerződéseket is.
Következő mérföldkőként webáruház szakértőként képezzük belső képzéseink során.
Legújabb titkos munkatársunk 2025 júniusban kezdte el a munkát nálunk, s munkaköre még annyira titkos, hogy többet egyelőre el sem árulhatunk :)
Ha még nem voltunk elég meggyőzőek, nézd meg a véleményeket amit az ügyfelek mondtak rólunk itt a weboldalon, a Shoprenter szakértői oldalunkon vagy pedig a Google oldalunkon, hogy jobban megismerj minket az ügyfeleink szemszögéből.
De a legjobb, amit tehetsz, hogy felveszed velünk a kapcsolatot itt: