Milyen a jó webfejlesztő?

Dátum: 2020.03.15, Szerző: Veres József


A jó webfejlesztőt nem könnyű megtalálni, nagyon sokan úgy jönnek hozzánk hogy már sajnos megégették magukat másik kollégával. Ilyenkor nagyon elkeserít a dolog, mert rossz fényt vet a szakmára, és kicsit én szégyellem magamat helyettük. Szakmabeliként segítek abban, hogyan válassz számodra megfelelő webfejlesztőt.

Pontosan felméri az igényeidet

A jó webfejlesztő felméri az igényedet, mit szeretnél elérni a weblapoddal. Előbb kérdez és azután kínál neked megoldást. Ebben bizony az is beletartozhat, hogy nem magát fogja ajánlani az adott feladatra.

Mi például a párommal kimentünk tárgyalni egy webáruház újraépítésével kapcsolatosan. Elmondták mik az igényeik, milyen rendszert szeretnének mögé tenni, és mikor terveznek indulni, milyen stratégiát vélnek követni. Elmondták, mi volt a gondjuk a korábbi együttműködések során, és mi az amiben változtatni szeretnének, szóval elég mélyen megismertük az igényeiket.

Ezzel szemben, felelősen már azt a döntés hoztuk a helyszínen, hogy nem mi vagyunk alkalmasak a feladatra, mert nagyon sokrétű, és ez 2 embernek túl nagy falat, főként a rövid határidővel és ekkora kapacitással.

A projektet izgalmasnak véltük, volt benne potenciál (egyik nagynevű cég adott iparágban), viszont ezt a döntést láttuk jónak meghozni, amit azóta sem bántunk meg. Elláttuk őket tanácsokkal, hogyan válasszanak jó webfejlesztőt és mire figyeljenek majd az új partner kiválasztásánál, amiért nagyon hálásak voltak, majd elbúcsúztunk egymástól.

Nem ért mindenhez (is)

Aki egyszerre ajánl neked:

  • egyedi dizájnt
  • seo optimalizálást
  • szövegírást a weboldalra
  • fotózást
  • marketing kivitelezést
  • hirdetések beállítását
  • jogi tanácsadást
  • GDPR szabályzatot
attól menekülj. Vonzónak hangozhat, hogy mindent megkapsz egy csomagban, de valójában félmegoldásokat fogsz kapni, hiszen nem lehet kiemelkedően jó minden téren.

Gondolj csak az autószerelőkre: a fényező nem fogja tudni neked megcsinálni az elektronikát az autódban, az autóvillamosságis pedig nem fog horpadásokat kiszedni az autódból. Nyilván, például ha az oldaladat marketing szemlélettel készíti el, az előny, illetve ha van jó ízlése a designhoz, de ne akard megkapni mindezt egy személyben. Nem fogsz jól járni.

Akihez nem kell szótár, hogy megértsd

Aki szaknyelven akar villogni hogy ő mekkora ász, hagyd a fenébe. Hogy miért?
Mert ha azt mondja neked hogy:
“A backend és a frontend terhelés egyensúlyának érdekében létfontosságú telepíteni a globális bugokat.”

Akkor te csak bólogatni fogsz hogy igen-igen, egyetértesz, mert nem akarsz hülyének tűnni, közben pedig azt mondta, hogy az oldalba direkt tesz hibákat, ráadásul ezt egy véletlen szöveg generátorral csinálta.

El is sütném a nagy klasszikus az autószeretléses példánál maradva, mikor mondja a szerelő...
Szerelő: Hölgyem, új váltóra lesz szüksége.
Vevő: Mi az a váltó?
Szerelő: Egyet mondtam? Bocs kettő kell!

Ami a lényeg, ha nem tudja egyszerűen, szaknyelv nélkül elmondani a terveit és javaslatait, kerüld el kérlek. Nehéz lesz a kommunikáció, félre fogjátok érteni egymást, nem az a célja ilyenkor a webfejlesztőnek, hogy megértesse magát veled, hanem hogy minél nagyobb szakinak gondold.

Ettől nem lesz nagyobb szaki: nem halandzsázik, ha valamire konkrétan rákérdezel.

Lehet rá számítani

Leggyakoribb probléma. Elkészült a weblap (jobb esetben) aztán fizetés után huss nincs többé webfejlesztő, nem tudod elérni sehol. Digitális ember, de mégsem találod sem facebookon sem pedig -mailen, skypeon sem sehol. Nem veszi fel a telefont, elérhetetlen, későn válaszol.
Sajnos a leggyakoribb probléma, amivel találkoztam, amikor úgy jöttek hozzám az ügyfelek, hogy váltani akartak. A webfejlesztődnek valamelyest ki vagy szolgáltatva, nélküle meg tud állni az “online boltod”, ha valami probléma adódik. Ha nem tudod elérni, pláne kampányidőszakban, komoly károkat tud okozni. Előzd meg a bajt, ne szaladj bele ilyenbe.

Egyébként tudtad, hogy az én telefonszámom már 12 éve változatlan? Nos nem azért, mert le lehet már tiltani a telefonszámokat, hanem mert nincs mitől tartanom, fel tudsz hívni, amikor SOS dolog merül fel.

A jó webfejlesztő nem olcsó

Olcsó húsnak híg a leve, szokták mondani, ez itt sincs másképp. Ha olcsó a webfejlesztő, és azt mondja, 40 ezerért összedobja neked a weblapot, akkor abban biztos lehetsz, hogy nem lesz beletéve komoly munkaóra, egy összecsapott végeredményt fogsz viszontlátni.
Egy jó weboldal elkészítése komoly feladat:

  • fel kell mérni az igényeit az ügyfélnek,
  • el kell készítenie a design alapján a vázat,
  • seo beállításokra is figyelnie kell,
  • bekötni különböző analitikákat és szoftvereket,
  • letesztelni,
  • tartalommal feltölteni.

Aki pár tízezerért csinálja meg neked a weblapot, annak robotolnia kell és futószalagon a weblapokat “gyártania” ész nélkül, hogy meglegyen a havi bevétele. Nem tudja képezni magát, nincs elég ideje az ügyfélre, innen pedig egyenes út vezet a kiégéshez, és az előző pontban felvázolt helyzethez, hogy elérhetetlenné válik.

Legálisan működik

A jó webfejlesztő nem oldja meg számla nélkül. Nem ügyeskedik, nem zsebbe kéri a munkadíját, pontosan azért, mert nincs takargatnivalója, fizeti a közterheket: vállalkozóként ezt vállalta és ebből él meg. Ha ügyeskedik, intő jel arra, hogy nem tudja jól kigazdálkodni a működési költségeit, szintén megvan az esély rá, hogy későbbiekben lelép. A számla egyébként is szükséges a garancia érvényesítéséhez, és a költségelszámoláshoz a cégedben. És ha számlát kérsz, nem nő meg hirtelen az áfa mértékével.

Ugyanakkor óva intelek arra is, hogy ha a kapcsolat menüben semmi vagy nagyon kevés információt kapsz a cégről, akkor kezeld fenntartásokkal.

Nézd meg pl a mi kapcsolat menünket vagy az impresszumunkat, ilyesmit keress.

Az alapszolgáltatás nem feláras

Sajnos sokaknál látom a szakmában, hogy az alap weboldal nem mobilbarát, azaz “feláras”.
Nos, ez azért is borzalmas dolog, mert 2020-ban már mobiltelefonról többen nézik a weboldalt, mint laptopról.
Emellett a Google sem díjazza a nem mobilbarát weboldalakat, sőt a google robotjai, amik ellenőrzik a weboldaladat és elérhetővé teszik a keresőben is “mobil nézetben” kutatja át, menti el a weblapodat. Nem szabad ilyenbe belemenni, ez olyan mintha a festő a lakásodban felárat kérne azért, hogy ne penészedjen be a festés.
Ez az alapszolgáltatás, része kell hogy legyen.

+1 Bónusz tipp

Végül és nem utolsó sorban, jól kijössz vele. Nyilván ezt rendkívül nehéz kideríteni az elején, de hagyatkozhatsz nyugodtan a megérzéseidre.

Mi olyan emberekkel szeretünk dolgozni, akikkel hamar tegeződünk, és már az árajánlat kérés során kissé “baráti” viszonyba kerülünk, nincs meg az a feszült légkör.

Lényeges, hogy olyan fejlesztőt találj, akinél nem rándul görcsbe a gyomrod, ha fel kell hívnod őt, vagy kérni kell tőle valamit. Kedvenc sztorim, egyik ügyfelem még szerver beállítással kapcsolatban is inkább engem keres, mintsem a rendszergazdáját, mert nem szeret vele tárgyalni. Kicsit lekezelően és arrogánsan beszél vele. Velem pedig meg tudja értetni magát, és jobban szeret velem dolgozni.

Konklúzió

Nos, ezek lettek volna a tippjeim arra, hogy hogyan találd meg a jó webfejlesztőt. Bízom benne, hogy sikerült segítséget adni a választásban, ha bármi kérdésed lenne ezzel kapcsolatban, vagy olyan webfejlesztőt keresel, aki a fentieknek megfelel, keress minket bátran!

A szerzőről:

Veres Józseffel, programozóként dolgozom már 12 éve. Imádom a programozást, a szakma szeretete indított el pályámon. Körülbelül 160 projekt van már a hátam mögött, s az évek alatt megszerzett tapasztalataimmal tudom segíteni vállalkozásod sikerét. Hosszútávon gondolkodom, sok helyen én vagyok a "legrégebbi bútordarab".